Azt gondolom, hogy mindenki számára ismerős az a helyzet, amikor munkahelyet vált, vagy épp életében először munkahelyet választ. Meg kell felelni, be kell bizonyítani, hogy az embernek helye van a vállalatnál, hogy szakmailag felkészült, hogy el tudja látni a rá bízott feladatokat, hogy lelkiismeretes munkát végez és hogy bízhatnak benne és számíthatnak rá. A lehető legkevesebb esetben szokott az előfordulni, hogy az ember munkahelyet vált, és egyben már az első hónap végén változtatásokat is javasol a cég partnereinek körét illetően. Én azonban megtettem ezt.
Egy terméket gyártó vállalat marketing osztályára nyertem ugyanis felvételt, és az én feladatom lett a megszerkesztett kiadványok kezelése és ellenőrzése. Az első alkalommal pedig amikor ellenőriztem a kész kiadványt azt hittem rosszul látok. Egy luxus termékeket gyártó cég kiadványa nem lehet amatőr és hibás képekkel tele. Ennek fényében én kértem is egy időpontot a főnökömmel és a vezérigazgatóval egyetemben, és egy életem egy halálom érzéssel elmondtam nekik a véleményemet.
Persze az első szúrós nézések után fel is tették számomra a kérdést, hogy kit tudnék javasolni a meglévő fotós helyett, de nekem erre is kész válaszom volt, hiszen aki kiadvány ellenőrzést kíván végezni tudnia kel ki a legjobb termékfotós budapest területén, és ez a https://fotodastudio.hu/ csapat, Balogh Tamás Osztya csapata, aki a terméfotózás királya és aki a lehető legszebb és legjobb, mégis élethű és valóságos képeket készít a rá bízott eszközökről vagy termékekről. Mondanom sem kell, hogy a nagy meglepődés után zöld utat kaptam, és mindez annyira jól sikerült, hogy még jutalomban is részesültem, és az biztos, hogy bebetonoztam a helyem a cégnél. Nem igazán kell rajta gondolkodnom hogy a próbaidővel gondom lesz-e.