Közösségek Veszprémben, ahova érdemes ellátogatni

Közösségek veszprémben
Nem kell feltétlenül a Királynék Városába születned ahhoz, hogy elmondhasd: “Én ide tartozom”. Vannak közösségek Veszprémben, melyek azon túl, hogy szórakoztatnak, vagy fejlesztik a személyiséged, egy olyan csapat részévé tesznek, melynek tagjaként teli torokból üvöltheted majd a Rubbert Puppet számának “de veszprémi leszek, míg folyik a vérem” sorait. Nézzünk párat, melyeket a Pandák első mancsból tudnak ajánlani!

Topogó tappancsok

Kétféle ember létezik: akinek van kutyája, és akinek valamiért nem lehet. A veszprémi Topogó Tappancsok tagjai olyan kollégisták, akik hetente többször is kilátogatnak az Állatvédő Egyesület Veszprém menhelyére, hogy megsétáltassák és megszeretgessék kutyusaikat.

Ha te is imádod a kutyusokat, és szeretnél részt venni egy sétáltatáson, vedd fel velük a kapcsolatot facebookon, illetve tartsd nyitva szemed, mert évente egyszer jótékony gyűjtést szervezünk a kutyusoknak, aminek nagyon szoktak örülni!

Topogó Tappancsok
Topogó Tappancsok csapata

Spártai edzések

“Ép testben, ép lélek, de egy ilyen után, csak épp élek.” – Pandakusz, i.e. 370

Volt szerencsénk részt venni a HiFitness Veszprém TRX edzésein, melyen 40 – 140 kg között minden súlycsoport megtalálható, köszönhetően a saját testsúlyos edzéseknek. Sok siker történettel a hátuk mögött, és rendszeres csapatépítő alkalmaikkal csak ajánlani tudjuk!

HiFitness Veszprém TRX csapata
HiFitness Veszprém TRX csapata

Álljunk meg egy szóra!

Toastmasters Veszprém
Toastmasters Veszprém

A veszprémi Toastmasters lehetőséget biztosít rá, hogy pallérrozd előadói képességed, fejleszd szókincsed, legyőzd lámpalázad, és magabiztos kiállásod legyen. Nem kell megijedni tőle, barátságos összejöveteleiken nagy szeretettel várják azokat is, akik eleinte csak megfigyelőként vennének részt.

Azon kívül, hogy fejleszted magad, olyan embereket ismerhetsz meg, akik szintén fejlődni szeretnének. Belőlük lesz később az a kapcsolati tőkéd, melyet nehéz forintban kifejezni, de sokszor előrébb segítenek majd az életben, mint 1 éves teljes fizetésed.

Új Nemzedék Központ

Nagyon jó kezdeményezés! Mi már körbenéztünk, a hely tetszett nagyon, fogunk is tartani egyszer Anime és Társasjáték napot. Jó fejek, azért dolgoznak, hogy legyen valami ingyenes program suli után, amin részt tudsz venni.

XBOX, csocsó, rendezvények, társasjáték délutánok és mindez ingyen! Kell ennél jobb közösségi hely Veszprémben? Címük Virág Benedek utca 2.

Pandasztikus közösségek Veszprémben

Természetesen mi is igyekszünk kivenni részünket a közösségi élet szervezéséből, ezért a társasjáték és anime fanok számára megalapítottuk PandAnime klubunkat, ahol folyamatosan bővülő társasjáték készletünket tudjátok kipróbálni, a legújabb anime moviekat nézzük meg, és nagyon penge művész vendégeinktől tudtok manga rajzolós trükköket ellesni.

Gőzerővel dolgozunk azon, hogy ne “csak egy pizzéria” legyünk, hanem az a PandaBanda, akik segítenek előre mozdítani a dolgokat adományokkal, kezdeményezésekkel és hasznos információkkal.

IMAG1749