Pokémon Go feltörés utáni információk

Pokémon Go feltörés utáni információk kerültek napvilágra, hála a Pokemon Fortress csapatának, melyből eddig még nem ismert dolgok derültek ki.

  • 40 szint fölé nem lehet fejlődni. Ok ezt tudtuk, de már hivatalos is.
  • 20-as szint felett már nem lesznek erősebbek a tojások, így egy 20-as és 30-as szinten kikeltett tojás, ugyanolyan erős lesz.
  • 30-as szint felett mindenki max CP-vel rendelkező Pokémonokat fog fogni.
  • Az arany jelvények felett van még egy szint.
  • Megerősítették, hogy a csavart labdák és a pontos találatok (Nice, Great stb) növelik a Pokémon elkapásának esélyét.
  • A jövőben lehetnek olyan keltetők, melyekkel kevesebbet kell mászkálni, ezt abból gondolják, hogy a kódban van egy “távolság” nevű keltető. Nekünk ebből ez nem egyértelmű…
  • A támadásoknak van pontossága és kritikus ütése esélye.
  • Minden Pokémon egyednek egyedi elkapási és menekülési esélye van, így elképzelhető, hogy egy masszívabb Pokémont is el tudsz fogni sima Pokélabdával, ha kritikus csavart labdát dobsz, és kicsi a menekülési mutatója. Sok szerencsét.
  • A támadások ereje az edző szintjével növekszik.
  • Magasabb szinten nehezebb elfogni a Pokémonokat. Talán mert egyre erősebbekkel találkozol?


  • Mewtwo, Moltres, Zapdos és Articuno legendás Pokémonok.
  • Mew mítikus Pokémon. Ami azért fontos információ, mert… miért is?
  • Farfetch’d és Ditto már szerepel a játékban, az elsőt több helyről is jelentették, de nem sikerült még elkapni…
  • A speciális támadások töltője 0.5 ponttal nő, minden okozott HP sebzés után. Szóval rá kell gyúrni a Super Effective támadásokra -> jól fontold meg, melyik típus ellen mivel harcolsz.
  • Előző ponthoz kapcsolódik szorosan, hogy a STAB (Same Type Attack Bonus, tehát Azonos Típusú Támadás Bónusz) be van építve a játékba. Ez azt jelenti, hogy ha egy Pokémon olyan támadást használni, aminek típusa megegyezik a saját típusával, akkor 25% bónuszt kap. Erre jön még rá az, ha hatékony a másik típus ellen.
  • 39-40 szint között 5 millió tapasztalat pont a különbség. A Pokémon Fortressnél azt írták, napi kb 100.000 pontot szednek össze, így az utolsó szintet meglépni 3-4 hónapig tart majd.
  • Támadás és Speciális támadás érték nincs különböntva. Ok.
  • Dragonite rendelkezik a legerősebb támadó értékkel a nem legendás Pokémonok Közül, melynek értéke 250.
  • MewTwo támadási ereje 284.
  • Moltresnek a legnagyobb a támadása a három legendás madár közül
pokemon-go-ajandek
Ha szeretnél ilyen kitűzőt és tartót, nézz körül PandaArt.hu oldalunkon.
  • Articunonak a legerősebb a védekezése.
  • Zapdos támadása gyengébb, mint Moltres-é, valószínűleg azért, mert a típus kombinációban előnyt élvez ellene.
  • A Pokémonoknak van egy fejlesztési és HP módosítójuk, ami meghatározza mennyivel erősödik a CP-jük és HP-juk fejlesztés után. Erről teljesen mást olvastunk valahol, miszerint a CP-től függ a HP is. De ha a kódban ezt látták, akkor biztos így van.
  • Az edzőtermet védő Pokémon 1.5 másodpercenként támad.
  • A Mester Labda benn van a játékban, viszont úgy tűnik egyelőre nem lehet megszerezni.
  • A Legendás Pokémonoknak van megjelenési esélye, de nincs elkapási esélye. Talán azért, mert majd csak Mester labdával lehet elkapni, addig meg hadd fényképezze mindenki, menjen a virál reklám!