A vászonképek birodalma

Az édesanyámmal egy merényletben mesterkedtünk a nagymamám ellen, aki ügyvéd, és bár már azért benne van a korban, azért nem nevezhető öregnek és még mindig praktizál. Olyannyira, hogy most költözött új irodába, egy frekventáltabb helyre, ahol jobb a parkolás és az emberek könnyebben meg tudják közelíteni az irodát. Madarat lehetett vele fogatni, amikor megtudta, hogy át tud menni, van hely, és nem is akármilyen kilátással. Azt mondta, hogy mindig is valami ilyesmi irodára vágyott, de sosem tudta, hogy valaha el fogja-e érni, hát végre valóra válik ez is.

Mi pedig eldöntöttük, hogy kap tőlünk ebbe az új és igazán gyönyörű irodába valami különleges meglepetés ajándékot, csak éppen még nem tudtuk kitalálni mit. Odáig eljutottunk, hogy valami kiegészítőre lenne szüksége, ami azért eszébe juttat családi emlékeket, de nem annyira személyes, hogy mondjuk az ügyfelei is észrevegyék ezt, ha csak el nem mondja nekik a tárgy történetét. Így szépen lassan eljutottunk oda, hogy valamit a falra kellene vennünk neki. Valamit, amitől érzi mindig a szeretetünket, hogy mennyire büszkék vagyunk rá, és a vidámságot, a gyerekkoromat, a sok közös játékot és nevetést idézi fel benne.

Meg is találtuk aztán egy kedves barátnőm által a https://szalaibalazs.hu/ oldalt, ahol rengeteg gyönyörű vászonkép várt minket, és egészen egyszerűen csak ámulni tudtunk. Persze ebből aztán még nem következne a családi vonás, csak hogy láttunk egy gyönyörűséges Tapolca vászonképet, és én gyerekkoromban a legtöbbször a nagyiékkal oda utaztam, hiszen gyönyörű helynek tartottam, nagyon szerettem a barlangot is, és sok időt töltöttünk ott.

Amikor kibontotta szóhoz sem jutott. Könnyek szöktek a szemébe. Örömkönnyek, de azért az emlékek miatt egy kis elmúlás miatti természetes szomorúsággal átitatva, de büszkén, és boldogan mosolyogva nézegette a képet. Elmondta mennyire örül neki, és azóta is ott lóg a falon, azt hiszem az már amíg a nagyi ott lesz, ott is marad.

Szólj hozzá!